Pénz Áll a Házhoz!

Ha már netezel,akkor keress pénzt is közben

Száguld a Panda

 

Szia, kedves otthoni munka kereső sorstársam!  

  

http://www.pandastart.hu/?ref=5884&tid

Mivel úgy vélem, hogy a Pandastart az eddigi legjobb ingyenes otthoni munka ajánlat, amivel valaha találkoztam, így úgy döntöttem, hogy létrehozom ezt a kis oldalt, hogy téged is kellőképpen informálni tudjalak, hogy miért is esett a számtalan otthoni munka közül a választásom éppen erre!

Az első, és legfontosabb dolog természetesen az ingyenesség volt, hiszen így tulajdonképpen szinte kockázatmentesen vághatok bele terveim megvalósításába.

Sok olyan otthoni munka létezik (magyar és külföldi egyaránt), amelybe pénzt kell betenni, hogy egyáltalán dolgozhass.

 

Rögtön a második jó dolog, ami miatt szintén ezen otthoni munka mellett tettem le a voksom, az az, hogy egy fantsztikusan jó, ötletes, és igen praktikus terméket is ad tagjainak, ami pedig nem más, mint egy kezdőlap a böngészőmbe, melyet kedvem szerint szerkeszthetek, és így könnyedén elérhetem az általam sokszor látogatott weblapokat nem csak itthinról, de belépés után bárhonnan, ahol számítógép és internet van. Az már csak hab a tortán, hogy vicceket, időjárást, idézeteket, híreket is beilleszthetek! Ezen kívül eldöntheted, hogy csak magadnak készíted a kezdőlapod, vagy nyilvánossá teszed, hogy bárki láthassa. Így akár saját üzeleteid ingyenes reklámozására is használhatod! 

 A harmadik jodolog:Értékes ajándékokat nyerhetsz ha nem akarsz pénzt keresni!

 Értékes  ajándkokat nyerhetsz, csak azért mert használod kezdőoldalként, és szerencse pontokat gyűjtesz a pontgyűjtés menüben!

Nézegess weboldalakat,De ha úgy gondolod, pénzt is kereshetsz!

Többek között: 82 cm-es LCD TV-t, táblagépet, mobiltelefont, digitális fényképezőgépet, kávéfőzőt, ételpárolót, fagyigépet, turmixgépet.

10 pont után sorsjegy és ha eléred az 50 pontot, akkor az 5 db sorjegy mellé még egy szupersorsjegy IS jár.

 

 

 

Panda születésének, azaz az egész rendszer indulásának dátuma: 2012.09.04.

 

 

 

 

 

 

http://www.pandastart.hu/?ref=5884&tid
A regisztráció ingyenes

Eddig csatlakozott: 95.321 fő

 

Több mint 19 ezer facebook rajongó!!

 

 2012.10.25.Eddig lájkolták több mint 19 ezren és eddig csatlakozott: 95.321fő

 El tudod képzelni, mi lesz akkor, ha ez az otthon munka ajánlat átlépi országhatárainkat, és mondjuk Európában, vagy akár minden kontinensen elérhető lesz??? Én egyenlőre bele sem gondolok! :)

Nézzük a hátteret! Sok otthoni munka esetén tapasztaltam már, hogy az ember azt sem tudja, hogy kinek dolgozik, így könnyedén le tudnak lépni anélkül, hogy bárki, bárhol panaszt tehetne. Ez a Pandában nem így van!

Bemutatom Neked a Pandavezért, Csatlós Csabát:

Érettségivel és középfokú számítógép kezelőivégzettséggel rendelkező miskolci fiatalember, vállalkozó. Több sikeres honlap készítője: shp.hu, 5mp.eu...stb. Internetes körökben ismert, és elismert szakember, online vállakozó. Ha erre a linkre kattintasz olvashatsz egy vele készült cikket is a Pandastartról: http://www.fovarosi-hirhatar.hu/hir/itt-az-uj-mlm-pandastart

A fényképére kattintva pedig elérheted privát Facebook regisztrációját is!

Te vállalnád a neved, az arcod,

 http://www.pandastart.hu/?ref=5884&tid

 

Most pedig nézzünk még néhány gyors érvet, amely a Pandastart mellett szól:

- egy otthoni munka, ahol nem kell eladnod senkinek semmit

- egy otthoni munka, ahol nincs kezdőcsomag, nincs kötelező vásárlás, sőt, egyáltalán nem kell venni semmit

-egy otthoni munka, amely kedvéért nem kell változtatnod az életeden

- egy otthoni munka, amelyhez nem kell weblapfejlesztővé, vagy internetes guruvá válnod (a kezdőlapot a tizenéves gyerekek is könnyedén összedobnák)

- egy otthoni munka kockázatok nélkül!

- ja, és nem kell gyűlésekre, találkozókra járkálni sem, ahol okosságokkal próbálnák teletömni a fejed!

Ugye milyen jó, és mennyire egyszerű?

De tudod mit? Fogd fel egy játéknak! Egy játéknak, melyben rögtön nyertél egy ingyenes ajándékot, és amellyel ha foglalkozol, pénzt is tudsz keresni! http://www.pandastart.hu/?ref=5884&tid

Egy otthoni munka esetében nem árt tudni azt sem, hogy mi a feladatunk, miből lesz pénzünk, hogyan fogjuk megkapni azt!

Hogy erre választ kapjunk, nincs más teendőnk, mint elolvasni a Szabályzatot ill. a Gyakran Ismételt Kérdések (GY.I.K.) -et!

 

 

 

 

 

Ha ezekre nem szánunk rá 10-15 percet, hogy végigolvassuk, felfogjuk, akkor fogunk úgy járni, mint sokan mások, hogy bár érdekli őket a Pandastart által kínált ingyenes otthoni munka, de regisztráció után fogalmuk nem lesz, hogy mit kell csinálniuk.

 

Kérlek, hogy ha regisztrálsz, után nézd végig, és hajtsd is végre a fenti menüben található lépéseket, hisz így tudsz nomál ütemben haladni, így fognak tudni neked is gyorsan szaporodni az összegyűjtött pontjaid!

 

http://www.pandastart.hu/?ref=5884&tid